Sok amatőr kísérleteinek sarkalatos pontja a panel házi elkészítése, pedig egyszerűbb, mint bárki is gondolná. Míg heti szinten 2-3 nyákot készítek, évek óta kérdezitek, hogy csinálom őket. Hát fotózással, amit most szépen bemutatok.

Rengeteg módszer létezik: a vasalós, filctollas vagy leragasztós, a legprecízebb és leglátványosabb mindenképp a fotózás. Ha van komoly gyakorlatod és levilágítód, akkor ez az írás valószínűleg nem neked szól, de ha kicsit is érdekel, hogy készíthetsz ipari profi panelt, akkor hozzád szólok.

Ha jártas vagy valamelyik tervezőprogram használatában és nagyobb felbontású fekete-fehér képpé tudod tenni a paneltervedet, már túl is vagy a nehezén. A szoftverek tekintetében elég, ha mondjuk az Eagle nyáktervének használatát ismered, nem is kell a szerkesztett kapcsolási rajz hozzá, általános alkatrészekből egy egyszerűbb panel simán megtervezhető fejben is.

Először is, vegyük sorra, hogy mi kell a levilágításhoz és a maratáshoz.

– egy A4-es pauzpapír és lézernyomtató
– fényérzékeny nyáklap
– fűrészlap a méretre vágáshoz
– körömboltos UV-lámpa
– vékony üveglap
– nátriumhidroxid
– vasklorid vagy hidrogénperoxid
– műanyag- vagy üvegtálkák
– műanyag csipesz vagy gumikesztyű
– fél deci aceton

Tervezzük meg a nyákot. Ha ez megvan, kezdődik a legtöbb odafigyelést igénylő rész, a nyomtatás. Én az Eagle-t használom, ahonnan az elkészült képet ki lehet exportálni a vágólapra. Itt ugye mi határozzuk meg a körvonalazott panel pontos méretét, amit elég negyed milliméter megközelítéssel ismerni. Ezt persze úgy kell a végén beállítani, hogy azon ne látszódjanak az olyan rétegek, amik például az alkatrészek betűit vagy a körvonalait tartalmazzák.

Ezt beillesztem egy képszerkesztőbe – erre a legegyszerűbb a Windows saját Paintbrush-ja – majd a furatokat és a nemkívánatos részeket fehér színnel töltöm ki, a többit pedig vagy feketével, vagy ha már csak a szükséges vezetőfelületek maradtak meg, elmentem fekete-fehér képként. Ügyeljünk arra, hogy a tervezési területen kívül eső rész ne legyen a képen, mert méretezéskor a kép méretébe az is bele fog számítani, nem csak a tervezett keret mérete. Bocs a kókány terv miatt, csak a prezentáció érdekében dobtam össze egy amúgy is régóta foglalkoztató rövidhullámú RTL alaplapot.

A kész képet egy Word dokumentumba illesztem és beállítom a kívánt méretre. Ha minden rendben volt, a méretarány megtartásával elég az egyik oldalt beírni, a másik a tervezéskor megadottra ugrik. Az átméretezett képet másolom és újra beillesztem, hiszen kettőre lesz szükségünk, hogy egymásra tegyük őket, nehogy átvilágítsa a lámpa.

Talán triviális, de ügyeljünk arra, hogy a megfelelő oldalt tegyük a panelre, ellenkező esetben kínos perceket tud teremteni a tükörképként elkészített nyák. Ebben segítenek a rátervezett feliratok.

A panel méretét célszerű tervezéskor úgy fordítva ráírni, hogy az a kész nyákon helyesen jelenjen meg. Erre az adatra nyomtatáskor is szükségünk lesz méretezéskor, illetve a számok állását ellenőrizve nem fogunk véletlenül tükrözött panelt gyártani.

A panelterveket pauzpapírra nyomtatjuk. Fontos, hogy csakis lézernyomtatót használhatunk, és ha tudjuk, fotóként beállítva nyomjuk kikapcsolt gazdaságos üzemmód mellett a vastag, nehezen átvilágítható festékréteg érdekében.

A kinyomtatott panelterveket körbevágjuk: én az egyiknek kicsit nagyobb keretet hagyok, így a másikat ráillesztve lesz olyan felület, ahol össze tudom ragasztani őket. Ezt rendszerint a panelről lehúzott fóliával teszem meg, miután gondosan egymásra illesztettem a terveket.

Vágjuk méretre a panelt. Nem a fóliás oldalán, hanem a másikon perforáljuk a fűrészlappal, majd amikor nagyjából félig bevágtuk, törjük el. A darabkákat ekkor már csak a fólia tartja, amit a hajtásnál egy szikével elmetszünk.

A fotopanel ugye úgy működik, hogy ahol a rajta lévő lakkréteget UV fény éri, instabillá válik és nátriumhidroxidban le lehet oldalni. Ahol nem kapott fényt, ott megmarad a lakk és nem bántja sem a lúg, sem a sav. A panel alapból le van ragasztva, amit a levilágítás előtt bátran lehúzhatunk róla, persze ügyelve arra, hogy ne érje erős fény a lakkot.

A panelt egyszerűen a lakkos felével felfele letesszük az asztalra, ráigazítjuk a papírterveket, és lenyomjuk az üveglappal, hogy ne tudjanak elmozdulni. Ügyeljünk arra, hogy az üveg egyenletesen feküdjön fel a panelre, a saját súlya sokszor nem elég a papír lenyomására.

Most jön az UV-lámpa. Nem kell hi-tech cuccra gondolni, én egy 9 wattos körömáruházban kapható párszáz forintos csövecskét használok, amit az asztali lámpámba teszek. Rárakjuk a panelre, nem gond, ha csak fél centire van, és bekapcs. Általában 3 percet szoktam várni, mire egy nyomtávnyit – csőszelésségnyit – arrébb tolom.

Ne nézz az UV fénybe. Tényleg nem üres oltalom, fél perctől már a periférikus mezőben is hosszú ideig foltot látsz és ha elég idő eltelik, kegyetlen viszketést vagy gyulladást is okoz.

Ezt az időt használom fel arra, hogy előkészítsem a vegyszereket. A felesleges – levilágított – lakkréteg leoldásához használt NaOH sokszor por formájában van, ezt vízben kell oldani, erre a tasakon találsz instrukciókat. A lötyit lezárható tálkába célszerű tenni, mert nagyon sokszor felhasználható, ha vigyázunk rá – nem tároljuk világos helyen és nem szemeteljük tele.

A maratáshoz használt vasklorid higítását mindig a dobozon lévő mértékben végezzük el. A hidrogén-peroxidot 1:10 arányban kell higítani. Mindkét vegyszerbe sok panelt lehet készíteni, ezért a legegyszerűbb, ha ezek is lezárható edényekben készülnek el és azokban is maratunk.

A teljes művelet során különös gonddal kell lennünk arra, hogy sem ruhánkhoz, sem bőrünkhöz ne érjen egyetlen vegyszer sem. Ha mégis megtörténik, a ruhának azonnal annyi, bőrünket pedig bő, hideg vízzel mossuk le. Ha ránk csöppen, azért nem kell bepánikolni, van, hogy én is a lúgból kézzel veszem ki a panelt – ha nem mosom fél percen belül le, a hámréteget fehérre marja és kiszárítja.

Amikor véget ért a sokszor háromperces mutatványsorozat – végigaraszoltunk a lámpával – tulajdonképpen levilágítottuk a panelt. Kiszedjük az üveglap és az árnyékoló pausznyomtatványok alól, és beledobjuk az átlátszó nátriumhirdoxidba, és kissé mozgatjuk benne. Látni lehet, hogy sárgásan oldja az UV-val instabillá tett lakkot, és – higítástól függően úgy fél perc alatt – kirajzolódik a panelünk. Amikor egyértelmű a rajzolat, folyóvízben lemossuk. Ezzel tulajdonképpen az oldást állítjuk meg, megakadályozva, hogy a nátronlúg kikezdje a vezetőnek kitakart lakkrészt is.

Most jön a maratás. Beletesszük a savba, ahol szintén műanyag csipesszel mozgatjuk. Én fejjel lefele szoktam, hogy a leoldott réz könnyen lehulljon. Bevallom, a csipeszt egyre gyakrabban váltja a tökéletes védelmet nyújtó gumikesztyű, ami csak a forró vasklorid esetében kellemetlen.

A vegyszertől függően kell nézegetni, hogy hol tart a folyamat. A hidrogénperoxid akár fél perc alatt is végez, a hideg vasklorid ennél jóval lassabb. Az agyonhasznált, szinte forrásig mikrózott FeCl nagyjából 10 perc alatt végez, de ahogy hűl, a végét már szenvedés kivárni. A képen egyébként ezért van néhány szemcse.

Ne izguljunk: a panelen elég egyértelmű lesz, amikor lemarta a vezetőt, onnan a sav is lefolyik. Ez a kezdeteknél okoz bizonytalanságot, hiszen a frissen vaskloridba mártott panelt az első kiemeléskor vastag vegyszerréteg takarja, és nem lehet tudni, mi van alatta. Nem is kell, türelem, gyönyörűen fog látszani eleinte a rózsaszín maródó réz, majd a határozott kontúr.

A fenti képen az utolsó pillanatok láthatóak: a lefolyó fekete valami a feloldott réz. Ha úgy érezzük, hogy eljött a nagy pillanat és elkészült amire vágytunk, a panelt folyó víz alatt alaposan lemossuk, ezzel megállítjuk a marást.

A panel vegyszerekben való mozgatásához műanyag csipeszt vagy gumikesztyűt használjunk. Ügyeljünk arra, hogy a vegyszerek ne csöppenjenek le: a járólapon sárga foltot, a mosogatón pedig marásnyom marad utánuk.

Ha nagyon elhasználódott a vaskloridunk, mikróban felforrósítva lehet bele lendületet lehelni, de hidrogénperoxiddal is felújítható. A főleg forró vegyszerek gőzét SOHA ne lélegezzük be! A nátronlúg a használattól megsárgul, barnul.

Ekkor már miénk a panel és nincs mit elrontani. Vagyis van, főleg ha türelmetlenül a lukakkal kezdünk, ugyanis a lakkot le kell mosni róla, ami a lukba előszeretettel gyógyul bele. Kis gyakorlattal elég fél deci ipari aceton, de ha a dupláját használjuk is vállalható a mennyiség. A panelre folyatva azt teljesen tisztára kell mosni vele.

A lukak fúrása után egy kész panelt tartunk a kezünkben. Ha kérdésed, vagy neked is van ötleted és tapasztalatod, oszd meg a többiekkel a lap alján!