Építsünk Kínából rádiót – 2. rész, a végfok

2018. január 03. szerda
KIT/RIG | Szerk: HA8LHT

Ugyan az alapvetés az volt, hogy egy olyan rádió épüljön, aminek minden porcikája Kínából származik, végfok esetében ez nem a legjobb döntés. Nem csak arról van szó, hogy nem épp gazdaságos, de a kétes félvezetők miatt nem is túl biztonságos.

A hatsávos, SSB/CW/AM üzemmódban dolgozó készülék a korábban taglalt DDS-t leszámítva teljesen analóg felépítésű, klasszikusnak mondható elrendezéssel. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik tisztában vannak a rádiók működésével, és annak ellenére, hogy nem nagy konstruktőrök, szeretnek ráismerni a leírás nélküli haladó építőjáték egy-egy megoldására.

A modulokat még novemberben rendeltem, a posta karácsonyi bénázása idején másodjára a végfok érkezett meg, legkésőbb pedig az RF (KF) panel.

 

A végfok (18 USD, kb. 4.700 Ft) Aliexpress, 2017. november

Kitek esetében igazán nagy a választék. 19, 45, 70, 90, 100 és 180 wattos típusból is válogathatunk a kínai oldalakon, jellemzően 18 és 35 dollár között. Többségük IRF sorozatú fetekkel van felépítve, és én is egy 18 dolcsis 70 wattos változat mellett döntöttem (Aliexpress, kb. 4700 forint). És akkor itt álljunk is meg kicsit. Ha jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy ez, és az egyel magasabb, 35 dolláros 100 wattos lineár között csak egyetlen apró különbség van, mégpedig a félvezető. Úgy értem, azonos a panelje is, mely mindkét verzióra alkalmas.

Az egyébként kiváló minőségűnek tűnő, lakkozott, szitázott panel igazán kimaxolja a költséghatékonyságot, ugyanis a fetek helyén vannak kimarva a trafók elkészítéséhez szükséges, így kitörendő lemezek is. A vasak minőségében rendeléskor csak bízni lehet, a minőségi üvegszálas panel viszont sok gyötrésnek is hősiesen ellenáll.

Míg az eredeti elképzelés szerint maximum 5 watt meghajtás mellett két darab ellenütemben kapcsolt IRF530N mintegy 70 Wattot tud 13,8 Voltnál, a gyakorlati mérések szerint ez inkább 75-80, míg 2,5 Watt meghajtás mellett legfeljebb 50 Watt 20 méteren. Ugyanitt fél Watt meghajtás 20 Watt kimenőteljesítményt eredményez, míg 80 méteren ez (5/2,5/0,5 Watt meghajtás) 80, 70 illetve 60, 10 méteren 60, 40 és 8 wattot jelent.

No és akkor itt jön a trükk. Az AB osztályú erősítő 100 wattos verziójában nem két darab N-csatornás IRF, hanem egy MRF9120 muzsikál. Ez egy 120 Wattos (26V) sokat bíró (10:1 VSWR), gyakorlatilag két félvezetőt tartalmazó tok, egy LDMOS. Ezt az eredetileg 4 ezer forintos félvezetőt az NXP 2004 óta már nem gyártja, ám számos alternatív forrásból hozzá lehet jutni. Lehetőség van még a szintén kifuttatott, és valamivel kevesebbet (5:1 VSWR-t) bíró MRF186-ra is cserélni.

Ebben az esetben egy egész minimális változtatást (az R6 beiktatása) kell a beforrasztásnál módosítani, ami teljesen egyértelmű azok számára, akiknek nem idegen a végfokok világa. Hasonló készségre márpedig mindenképp szükség van, a végfokhoz ugyanis semmilyen kapcsolási rajzot nem adtak, a panelen pedig csak a sorszámok szitázása látható. Ezen ne múljon, megcsináltam a kapcsolási rajzot, ha másra nem, hát reprodukálni jó lesz az amúgy is fontos trafó méretek feltüntetése mellett.

 

70W-linear-PA

T1: primer 2 menet, szekunder 0,5 menet (panelen) kétlyukú ferriten
T2: primer 0,5 menet (panelen), szekunder 3 menet az elkészített tekercstesten
L1: két menet kétlyukú ferriten

 

Bár a szűrő (LPF) előkészített SMA-s ki-és bemeneténk van egy jumperrel áthidalható felülete, a kínai koncepciót árnyalja, hogy kissé irreális áron, 45 dollárért – azaz több mint 11 ezer forintért – találni csak relékkel kapcsolgatott 4 sávos szűrőpanelt, ami ráadásul nem is pontosan igazodik az RF panel kimeneti sávköreinek számához.

 

70W-cheap-linear-PA

70w-hf-linear-power-amplifier-design

hf-linear-pa-transformers

linear-pa-full

70w-fet-hf-linear-pa

linear-pa-fet-stand

70w-fet-power-amplifier-linear

70w-pa-linear-bottom