Titkos morzejelek az űrben

2022. november 01. kedd
Mozaik | Szerk: HA8LHT

Több ezer morzekód van a Mars homokjába nyomva, egy óriási morzeüzenetet szemétként hord a vörös bolygó szele. Még az Orion űrhajó is egy középpontban közvetített morzekóddal kerülte meg a Holdat.

Nem először kapnak rejtett szerepet a rövid és hosszú jelek váltakozásai: korábban már itt is esett szó világslágerekbe rejtett üzenetről, de a NASA minden nagyobb projektjében megjelenik a sajátos tisztelgést megvalósító kódolás.

Az eddigi legerősebb rakéta, a 98 méter magas Space Launch System (SLS), egyelőre személyzet nélkül indult az űrbe, hogy az Orion űrkapszula 25 nap alatt több mint 2 millió kilométert megtéve elérjen a Holdig, majd hazatérve az óceánba csapódjon. Az emberiség holdmissziójának első záróakkordjára závárhatóan december 11-én kerül sor.

Morzekód az Oroin kapszulában

Azt viszont kevesebben tudják, hogy egy morzekód van elrejtve – nem is annyira rejtve, mint a képernyő közepére ragasztva – az általa közvetített képen, melyet az út során végig látni lehet. A kapszula embert ugyan nem szállít, de számos műszerrel rögzíti a kabinban történteket. A kamerák a műszerfal mellett az ablakokat is mutatják, amik között egy morzekód van felragasztva. Nem, ez nem konteó, a kód bevallottan is konkrét üzenetet hordoz: CHARLIE. Ez nem más, mint az irányítóközpontban a startot levezénylő hölgy előtti tisztelgés. Charlie Blackwell-Thompson a NASA első női igazgatója, aki rakétaindítást irányít.

JPL morzekód a Mars felszínén

Nem ez az egyetlen aktív morzeüzenet a világűrben, a Mars felszínén ugyanis több ezer morzeüzenet hagyott az elmúlt évtized során a Curiosity. A marsjáró 40 centi széles kerekével ugyanis a porba nyomja az JPL jelsorozatot. A magyar alapítóval is bíró JPL az amerikai űrhivatal sugárhajtású laboratóriumának (Jet Propulsion Laboratory) a rövidítése.

Morzekódok a Perseverance ejtőernyőjén

Amikor a Perseverance rover landolt a Marson szintén érkezett vele egy rejtett üzenet. Az ejtőernyő narancssárga-fehér sávjai ugyanis nem véletlenszerűen helyezkednek el, igaz, a DARE MIGHTY THINGS jelentéséhez kicsit több készség kell, mint a kódok egyszerű ismerete. Theodore Roosevelt szentenciáját egyébként magyarul arra lehet lefordítani, hogy merj nagyratörő lenni.

Érdekesség, hogy a jövőben is lehet rejtett üzenetek után kutatni, ugyanis miután valaki megfejtette az ejtőernyőre írt titkos üzenetet, Ian Clark, a kódot kiötlő mérnök megjegyezte, hogy legközelebb kreatívabbnak kell lennie a hasonló üzenetek elrejtésekor.

 

  • Brazília és Andorra is nyit 60m-reBrazília és Andorra is nyit 60m-re
    A Brazil Nemzeti Hírközlési Hivatal bejelentette, hogy a CITEL (Amerika-közi Távközlési Bizottság) soron következő rádió-távközlési bizottsági …