Önérzetre ébredt mérnök adta közre az IC7300 panadapterének dokumentációját

2022. október 02. vasárnap
KIT/RIG | Szerk: HA8LHT

Sokat sejtetően bizonyos etikai okból esett szét a modulokban utazó Radio Analog csapata. Ez önmagában még nem lenne több egy bulvársztorinál, azonban a szakadárok közzétették az IC-7300 dacból továbbfejlesztett panadapterének teljes dokumentációját.

Az eredeti, PTRX-7300 névre hallgató, tunercsatlakozó helyére illeszkedő panel gyártói ára a Wimonál 249 euró, ami most épp 105 ezer forint, az új változata pedig az Amazonon egy huszassal olcsóbb.

Az Radio Analog korai számlázási gyakorlata szerint egyetlen mérnökön futtatott át mindent, aki így a szerzői jogokkal is rendelkezik. A részletekbe nem bocsátkoztak, de annyit elárulnak, hogy etikai okból robbantotta fel a csapatot, íz új formációját pedig Radiospectralnak hívják. A jogutódnak kikiáltott team a modul PTRX-7300 elnevezését is magával ragadta, ezzel alaposan feladva a leckét a méregdrága elődöt terjesztő, esetleg utánpótlásért kiáltó nagy cégeknek. No de ne kalandozzunk el, nézzük, miért is jó nekünk az egyik legnépszerűbb rádióban egy ilyen adapter.

Ugyan panorámaadapternek hívják, de valójában nem az. Egy hagyományos értelemben vett panadapter a rádió középfrekvenciára kevert és alaposan megdolgozott jelét küldi ki egy hátsó csatlakozóra, ahonnan ezt a például 8, 15 vagy 70 MHz-es tartományt egy külön vevővel figyelhetjük.

Az SDR alapokon nyugvó IC-7300 (vagy a felsőbb sávos tesója, az IC-9700) esetében ilyen KF jelfeldolgozás nincs, az analóg jelnek a nagyfrekvenciás szűrés, vágás, erősítés vagy csillapítás után vége, ezt követően digitalizáljuk és minden egy processzorban – DSP, FPGA – szoftveresen dől el. Az IC-7300 esetében a panadapter gyakorlatilag csak az első olyan RX/TX vonalat szondázza, ahol a tuner, bemeneti szűrők, erősítők és csillapítók után már közös csatornán halad a jel.

Teszi ezt az egyetlen magas bemeneti impedanciájú, LMH6702 köré épített fokozattal, így az sem a vétel, sem az adás paramétereiben nem jelent szignifikáns változást; mindez pedig gyakorlatilag azt a célt szolgálja, hogy jó eredménnyel használjunk egy olcsó SDR-t második vevőnek, miközben az asztali rádió is parallel üzemel – ad, vesz, hangol, igaz, az épp használt sávra kell korlátozni a monitoringtevékenységet.

Az első hivatalosan terjesztett verzió tartalmaz egy LM317 stabkockát, ez a másodikba nem került bele. Érdekeség, hogy az RA is áthidalni javasolja ezt a fokozatot a saját paneleinél.

A további módosítások között olyan apróságok találhatóak, mint egy 0 ohmos ellenállás biztosítékra cserélése, két RF vonalban lévő parazitaelem (0 és 51R) elhagyása, párhuzamos hidegítés száműzése a tuner csatlakozójánál, és a Digikey kínálatára épülő BOM-ban is megjelenő minőségibb MMCX csatlakozó.

A készülékkel egyébként a külső tuner vezérlésének funkciója sem vész el, csak kisebb csatlakozóra alakul, a belül megszakítandó RX/TX vonal pedig egyébként is koaxon keresztül jön az RF paneltől. Ezen kívül még egy tápfeszt kell neki adni, de ezzel sincs szükség semmi beavatkozásra, ugyanis a hangolóról veszi le.

Az eredeti panadapter csillapítása a laboratóriumi mérések szerint igen pici (-0.14dB @ 3.2MHz és -0.22dB @ 70MHz), míg a szakadároknál ilyen mérési jegyzőkönyvet nem találtam, de nincs ok bizalmatlankodni.

A készülék teljes leírása, paneltervei és a megépítéshez szükséges dokumentáció elérhető a GitHUBon, azaz az ingyenes fejlesztői adatbázisban annyi önvédelmi mechanizmussal felvértezve és – bár az unióban kétségtelenül sántító – bizonygatással, hogy az már egy igen laza shareware nyilatkozatnak is beillik.

 


 schematic  |  BOM  |  gerber  install