Mögé tettek egy S-betűt. Ja, van más is!

2015. június 11. csütörtök

Ránézésre semmi különbség sincs az Elecraft korábbi zászlóshajója, a K3 és az őt váltó K3S között. Az új riget a májusi Dayton Hamvention 2015-ön mutatták be. No persze gondos vizslatás után a kijelző és a VFO gombja körül találni egy kis eltérést, de az igazi lényeg belül lakozik.

A nagy testvér egy magas dinamikájú szuperheterodin rendszerű vevő és egy KF-től induló szoftverrádió (SDR) hibridje. Elődjétől való legszembetűnőbb különbségei közé tartozik a második előerősítő, ami 12 és 6 méter között használható, de a vevőantenna bemenet is gyárilag szerelt, nem kell a tuner modult beletenni hozzá. Vétel oldala nem 500, hanem 100 kHz-től indul, és újdonság a 2200 és 630 méteres (137 illetve 472 kHz) adó, ami 0,5-1 mW-tot enged – igaz, ezt már csak külön modullal, de ezzel akár 100 kHz alá is tekerhetjük a vevőt.

Felfelé nyújtózkodva 6 méter mellett 2 méteres opciót is bevethetünk, amivel valamennyi üzemmód rendelkezésünkre áll.

k3sline

k3line

Az RF érzékenységet immáron több (-5/-10/-15 dB) fokozatban kapcsolhatjuk, az opcionális 200 Hz-es kristály roofing mellett pedig az elődhöz hasonló 32 bites DSP szűrőt 50 Hz, CW módban (AFP) 30 Hz-re is beállíthatjuk. A gyártók gyorsabb adás/vétel váltást is ígérnek, valamint kontrasztosabb LCD kijelzőt.

kx3s_belso

Rendelhetünk belőle lapra szerelt változatot is, és eldönthetjük, hogy 100 vagy 10 wattos készüléket szeretnénk.

Az üzemmódok nem változtak, USB, LSB, AM, FM, CW, FSK, AFSK vagy PSK31 közül választhatunk, természetesen itt is rendelkezésre áll a beépített, LCD-re dolgozó PSK31, RTTY és távíró dekóder. Míg a K3 esetében 50 foknyi hőingadozás mellett 5 ppm pontosságot kaptunk és a 0,5 ppm egy opcionális TCXO-val vált elérhetővé, a K3S esetében ez már alap.

A PC csatlakozás is változott. No megmarad a vonalszintű sztereó ki- és bemenet, de a 9 pólusú RS232 egy RJ45-ön keresztül jön ki – persze átalakító kábel van hozzá. Jó hír, hogy nem opció az USB port.

Ugyan az maradt a memóriakiosztás. 100 programozott csatornát menthetünk el, és M1-M4 gombokkal sávspecifikus, gyors elérésű frekvenciákat is eltárolhatunk.  A CW offszet és önhang 400 és 800 Hz között 10 Hz-es lépésekben állítható.

A készülék ára is szép. A 10 wattos kitet átszámítva 582 ezer forintért, ugyanezt bemérve 637 ezerért, a 100 wattosat 734 és 804 ezer forintért rendelhetjük meg.

k3block

k3


  • ttnyi

    A K3 RTTY -ban nem csak dekóder, hanem kóder is.
    El-key el táviróban kell adni és átalakitja RTTY -ra.
    Nem kell hozzá számitógép, ami kitelepüléskor kincs.
    A KX3 táskarádió tudja a PSK31 -et is és
    a most (2016) kihozott KX2 zsebrádió szintén.
    Ez utóbbi vsznleg sztár lesz hamarosan,
    ráadásul az Elecraft kirendeltség eu elérhető.