Lassan összeáll az első felszerelés a Field Day Challenge-hez, azaz a kitelepülés képességének fejlesztését célzó sorozathoz egy állandó és bevált, dedikált riggel.

Az világos, hogy nem egy nagyobb rádió teljesítményét kell visszavenni, hiszen a nyugalmi áramfelvétel is nagyon fontos a rendelkezésre álló keret mellett, hanem egy QRP készülékre van szükség. Megnéztem jónéhány hordozható és kis méretű, teljesítményben is elfogadható rádiót, de az Elecraft KX3-on kívül nem igazán találtam olyat, ami különösebben elkápráztatott volna. Ha lemondunk a DSP-ről, kiváló választás az FT-817, sikerült is szereznem egyet, igaz, nem túl kedvező áron, cserébe igazán szép és jó állapotban van.

A rádió kérdése ezzel el is dőlt, annak révén pedig adódik az interfész is. Százegynéhány milliampert áldozok a kényelem oltárán, és egy SCU-17 kapott helyet a rádió tokjában, melyben hamarosan egy tunernek is helyet kell faragni.

Az egy éven át tartó, néhány hetente – igen, télen is – megejtett kitelepüléseket eredetileg valamelyik HAFF körzetbe terveztem, de aztán úgy alakult, hogy annyira nem fontos kizökkenni az állomást komplexitásában próbára tevő FT8 kényelméből, ráadásul idehaza normálisan működő kollektívához sem egyszerű csatlakozni. Ha te például flóra-fauna körzetből rádiózol, vagy kitelepülést szerveztél, oszd meg a csoportban, ennyivel is előrébb leszünk!

No de ne ragadjunk le. A QTH mellett az antenna az, ami továbbra is kérdéses. Van egy kis manuális tunerem, amihez az első, majd tartalékká szelídülő terv az volt, hogy egy három sávon önmagában is szépen teljesítő végéntáplált antennát illesztek. Ha ezt nem tudom 5+1 sávon munkára bírni, akkor legvégső esetben jön az ultimate megoldás, a T2FD. Ennek nehezebb a telepítése és jóval összetettebb is, de némi elmelegített teljesítményért cserébe biztos, hogy nem lesz gondom a sávokkal. Az end fed konstrukció eléggé megosztó, én egy FT50-43 köré épített 1:49 unun mellett tettem le a voksom (100p). Három sávra még könnyen lehetne fixálni egy vagy két trappal, de ha erőből nem tudom leilleszteni a többire, végső esetben sávonként wagózott tagokat kap. A lényeg, hogy biztonsággal záruljon már az első kísérlet is. Arról, hogy hogy mi válik be már nem írok külön, majd a kitelepülés beszámolójában részletesen bemutatom a nyertes antennát is.

Az antennaválasztás egyik fő szempontja az, hogy legfeljebb két pont között legyen telepíthető, ráadásul az egyik maga a betáplálási hely legyen. Míg az egyik felét egy fára vagy oszlopra lehet erősíteni, az állomás melletti oldalon egy teleszkópos árbóc tartja majd a balunt. Ehhez azt a katonai, 6 méteres bajonettes alu oszlopot jelöltem ki, ami a hegymászást támogató VHF felszerelés részeként már jóideje a lakókocsi tartozéka. Ez az árbóc egy ráállós talpon kap helyet – a korábbi szerkezet továbbhegesztett változatán – amit az autó vagy a lakókocsi súlya tart meg, az antenna feszítését pedig földes területen apró, sátrakhoz való talajcsavarokkal rögzített merevítő kötelek fogják ellensúlyozni.

Betonozott részen a vonórúd rögzítési pontjai jelentenek csak kapaszkodási lehetőséget, igaz, meglehetősen leszűkítve a feszítés irányát. Aztán ez a megoldás is a kényelmesebb, benti illesztés irányába csiszolódott, és a végső verzió egy sajátos módon önhordóvá tett vertikál lett. Itt jónéhány ötletet ki kell még próbálni, majd ezt is bemutatom a kitelepülés alkalmával. Az elmúlt napokban gőzerővel nekiláttam egy alternatív, B-terves illesztőt is gyártani, de kell egy-két hét, mire minden összeáll és kikristályozódik, hogy mi is lesz elsőként hadba fogva.

Visszatérve a vashoz, az apróságok sorában nem árt gondolni egy riget hűtő és a forróságot megmozgató ventilátorra, hiszen a napelem sajnos akkor működik jól, ha a meleget adó nap alatt áll a karaván. Emellett a beépített ledszalagokon kívül valami kisebb teljesítményű asztali világítás sem árt: e kettő berendezés DC-DC konverterrel együttesen 250 milliampert esznek meg a 12 voltos rendszerről. Ez bizony nem kevés, szinte az egészet a hűtés teszi ki.

A teljes fogyasztás most így néz ki: rádió 1200 mA (350-2000 mA), laptop 2100 mA, kiegészítők 300 mA; Σ 3600 mA. Erre jön az olyan peak, mint a vízszivattyú, vagy a külső/belső világítás a maguk 1-2 amperével. Az már biztos, hogy nem kell a levegőt kerintgetni, ahogy tévézni vagy kívül-belül mindent kivilágítani sem.

A teljes áramigény egy leheletnyivel több, mint a rendszer töltésekor megfigyelt legnagyobb napelemből érkező áram (3,1A), ám a feltöltött akksi meríthetőségét – és annak alacsony igényét – figyelembe véve kényelmesen merülhet le az éjszakai órákig. Arról nem is beszélve, hogy a napelem MPPT rendszerű invertere a jobban merített akkumulátor töltéséhez könnyen lehet, hogy kicsivel – épp ennyivel – nagyobb áramokat is tud biztosítani. Elvégre 60 wattos a tábla.

Számtások alapján 75 Ah akkura lenne a teljes üzemhez szükségem töltés nélkül, szóval a jó öreg és sok éve mostohán hánykódó 60-as munkaakkunak mindent bele kell adnia.

Most egy unalmasabb, 1-2 hetes etap jön, amikor készre szerelem a koaxokat, elkészül az Anderson csatlakozós tápvezetékek hálózata, és az olyan apróságok, amelyek önmagukban nem érdekesek, de kialakításuk sok időt vesz igénybe. Az első napról szóló összefoglalóban majd átnézzük őket.

A következő rész már terepről készül; az, hogy videóval vagy képes beszámolóval jövök-e, még nincs eldöntve, mint a rögtönzött QTH se. Bárhogy is alakul, az már látszik, hogy nagyon de nagyon hosszú még az út a kompromisszum nélküli offgrid üzemhez, de a Field Day Challenge első állomása a képesség fejlesztésének fontos mérföldköve lesz.