Rendhagyó dobozolás, a füstüveg

2019. március 28. csütörtök

Az otthon épített készülékek esetében a dobozolás mindig sarkalatos kérdés – gondolom nem csak nálam. Néha nem is kell bonyolítani, elég, ha egy kicsit túltekintünk a deszkamodellen – akár csak egy fedlappal is – és máris modern, szobába illő készüléket kapunk.

A sokáig csak párkányon fekvő hotspot, DMR gateway dobozolásának többször nekifutottam. Az új QTH-n már kifejezetten környezetidegenné vált a vezetékekkel összefogott átjátszó, ráadásul sokszor fenyegetett leeséssel a legutóbb frontend panellel bővült készülék. Először egy kétunitos rackba szerelt router dobozára gondoltam, majd egy plexilap ötlete körvonalazódott, ami majd az asztal mögött falra akasztva fogja össze a modulokat. A fekvő ház viszont helyigényes, a falra akasztható plexinél pedig hamar adódott dizájnosabb megoldás, az üveg.

hotspot-glass_frame_ha8lht_open

Bármelyik barkácsboltban kapni üvegfúrót, és bármelyik üveges lecsiszol két A4 méretű füstüveget – és már kész is a falra való, könnyen szerelhető, mutatós open frame váz. Csak tájékoztatásként, a két lecsiszolt szélű üveglapot 2500 forintért szereztem be. A lyuk fúrása több türelmet és gyakorlatot igényel, nem árt, ha szakemberre bízzuk.

glass-dmr-hotspot-ha8lht

Az kétségtelen, hogy a hűtésre sok gond nincs, és az érintésvédelem miatt sem kell aggódni. Egyedül a por okozhat némi kellemetlenséget, ha keret nélküli üvegre esik a választás. A megoldást talán úgy lehet még jobban kimaxolni, ha a felső üvegre feliratokat gravírozva előrehozzuk az állapotjelző ledeket, vagy olyan sötét füstüveget választunk, ami alatt tényleg csak az erősen világító holmik látszanak át.

A hotspot kiválasztásáról itt, elkészítéséről itt, a szoftver telepítéséről pedig itt írtam. A frontend leírását nemsokára szintén ezen az oldalon teszem közzé.

dmr-hotspot-ha8lht-glass-frame

hotspot_glass_frame_ha8lht

dmr-hotspot-stand-ha8lht