Építsünk Kínából rádiót – 1. rész, a DDS

2017. december 20. szerda
KIT/RIG | Szerk: HA8LHT

Kínából mindent megkapsz – tartja modern korunk közmondása – miért ne lenne ez igaz a rádiókra is? Ha analóg rövidhullámú készülékek építőkockáit keressük, szembetűnőek annak a családnak a darabkái, amire leginkább SSB6.1 néven hivatkoznak.

A hatsávos, SSB/CW/AM üzemmódban dolgozó készülék a szintézert leszámítva teljesen analóg felépítésű, klasszikusnak mondható elrendezéssel. Elsősorban azoknak ajánlanám, akik tisztában vannak a rádiók működésével, és annak ellenére, hogy nem nagy konstruktőrök, szeretnek ráismerni a leírás nélküli haladó építőjáték egy-egy megoldására.

A készülék két fő panel köré épül. Ezek a teljes KF-et is magába foglaló és alkatrészenként különcsomagolt RF lap, valamint a DDS-t is hordozó, készen szállított előlap.

Ők lehetőségeikben kiszolgálják egymást, így az előlapon panelre szerelve kapunk minden olyan kezelőszervet és részegységet is, amit egyébként az RF alaplapjáról kellene egyesével kivezetni. Ehhez persze még több minden is jöhet, mint például egy végfok, vagy szűrőpanel. Egyébként ez utóbbi is a DDS panelről kap vezérlést, igaz, ehhez tervezett kész modult nem találtam. És készülékházat sem, bár egy pontos méretezés már akadt PDF-ben.

A készülékkel és változataival több Facebook-csoport is foglalkozik.

 

A DDS panel (44 USD, kb. 11.700 Ft) Aliexpress, 2017. november

A VFO alapja a 0…55 MHz között hajtható Analog Devices gyártmányú AD9850 DDS. Az azt, és a hozzá közvetlenül csatlakozó, HD44780 kompatibilis 16×2 karakteres pontmátrix LCD-t is hordozó lapon van minden más is, amivel munka közben találkozunk. Helyet kapott rajta két mikrofon csatlakozó és fejhallgató jack, négy potméter; hangerő, KF sávszélesség (!), kimenő teljesítmény és AGC, teljes numerikus billentyűzet, PTT, lépésköz, hangolás, üzemmód, a memória kapcsolója, a VFO váltó valamint RIT-szabályzást is szolgáló rotary is.

A kijelző alatt találjuk a PWR/S-mérő LED-sorának előkészítést, ahova 10 darab 3 milliméteres, kétszínű, közös katódú ledet tehetünk. A meghajtásukhoz szükséges két darab LM3914 szintén a panelon kapott helyet.

Alapvetően három kis trimmerpotit tekergethetünk el, ami a VOX, AGC és a PWR/S-mérő szintjének beállítási lehetőségét rejti.

A teljes berendezést két darab PIC16F628 vezérli, melyeket a DDS kis panelja hordoz. A vezérlés két VFO (A/B) mellett kezeli a beállítható KF-et, USB, LSB, AM és CW üzemmódok között válthatunk rajta, 1 kHz-es RIT-et kapcsolhatunk, és 1 Hz-től állítgathatjuk a lépésközt is vagy külön kapcsoló, vagy a VFO lenyomásával és egyidejű eltekerésével.

A panel 175×60 milliméter mérettel bír, mely gyakorlatilag a teljes előlapi méretet is jelenti. A panel kivitelezéséből egyébként az jön le, hogy egy középhaladó hobbista forrasztotta. Komoly hibák nincsenek rajta, de nem árt átnézni, már csak durva esztétikai bakik miatt sem.

ssb61-dds

 

Elsőként talán a LED-ekről szólnék. Mielőtt ész nélkül teleforrasztjuk az S/PWR mérőt piros világító diódákkal, időzzünk el egy kicsit felette és a három lyukat bámulva játsszunk el a gondolattal, nem lenne-e nagyszerű, ha vételnél és adásnál zöld-sárga-piros fénysor jelezné a kitérés mértékét, míg az adás piros ledsora a végkitérésnél mondjuk sárgába csapna át?

A készre szerelt DDS-en csak néhány módosítást kell elvégezni. Én a 16×2-es LCD-t is kicseréltem egy fekete hátterű, zöld karakteres OLED panelre, de ezen túl igazán semmi dolgunk vele. Első lépésként a KF értéket kell beállítani, amihez nem kell mást tenni, mint bekapcsoláskor lenyomva tartani a CAL gombot. Ekkor mehetünk végig a KF mellett a kezdeti és végső frekin, valamint a DDS alap órajelén (alapból 125MHz) és egy szorzó beállítási lehetőségén is. A DDS kimenetén egyébként egyetlen SMA csatlakozó van.

A 19 memóriahelybe való írás és a MEF gomb hosszan tartó lenyomása és a megfelelő sorszám kiválasztása után lehetséges, a ki/belépés pedig az egyszeri, rövid billentésével. A sorozatot a végfokkal folytatom.

 

ssb61-dds-front

ssb61-rear