Hazai műhelyből: JNB200, a kétsávos
Ez év májusában, a Hotel Alfa Rádióklub által meghirdetett aktivitásra készült el HA8LFK Jani a JNB200-as kétsávos rádió konstrukciójával. A kis súlya, áramfelvétele és személyre szabhatósága miatt a RIG nagyon bejött, azóta több darabot is rendeltek tőle.
Általában 7-7,2 és 26-30 MHz-es frekvenciatartományok a favoritok és készült 5 illetve 10 wattos teljesítménnyel is – mondta Jani, hozzátéve: a rádiót a 160, 80, 40, 20, illetve 11/10 méteres sáv bármelyikére elkészíti, igény szerint.
A kiváló érzékenységű, alacsony zajú rádió nagy dinamikájú AGC-vel és szabályozható előerősítővel valamint KF-erősítővel van felszerelve. Ennél a résznél elidőzve érdemes megemlíteni a 9 megás, hatpólusú, gondosan behangolt létraszűrőt, mely a középfrekvenciás utak fontos szereplője a maga 2,2kHz (3dB) és 2,4kHz (6dB) sávszélességével.
Az egypaneles, kétoldalas kivitelezés felületszerelt alkatrészeket hordoz, az árnyékolás alatt pedig egy AD9850 DDS ketyeg. A végfok IRFZ24N fettel készült. Az alig fél kilós RIG nem kapott ALC-t, de ezt az apróságot bőven ellensúlyozza a külalakot is meghatározó 1,8 colos színes kijelző. Ezen egyébként a frekvencia és az üzemmód mellett a sáv, a lépéstávolság, térerő illetve a teljesítményadatokról kapunk tájékoztatást.
Nem utolsó szempont, hogy vételnél 250 mA-t vesz fel, míg adásnál – az utóbbi időben készülő 10 wattos változat – 1,7 ampert.
Választható sávok: 160/80m/40/20/11-10m
Üzemmódok: LSB, USB, CW
RF teljesítmény: 10W
Érzékenység: 0,16μV
KF: 9 MHz – 3dB@2,2kHz és 6dB@2,4kHz
Áramfelvétel: RX 0,25A TX 1,7A
Lépésköz: 100Hz, 10kHz, 1kHz
Méretek: 20cm x 13cm x 5cm
Súly: 0,5kg
A rádió ára – mely az MRC késő őszi műszaki napján is bemutatkozik – 80 ezer forint, 60 ezer dobozolás nélkül de ugyanúgy behangolva, valamennyi tartozékával: mikrofonnal, potikkal, hangológombbal, hangszóróval és tápkábellel. Kontakt via info@janielectronics.com.
Hello!
Could you please help me out? I have a JNB-200 80/40 for repair. It lokks like the Mosfet is blown. Do you have any schematics for the radio? I think someone was cranking up the power. What is the pot for reducing the power?
Many thanks
Alex NH7VW
Szia! Érdeklődök,hogy lehetséges beszerezni tőled ilyen panelt?
Köszönöm :Attila
Szia, ilyen nincs sajnos.
Dear OM,
I got a used device JNB 200. It is the 80/40m version. I like it.
Following questions:
1) Might I order the orginal microphone as spare part ? The owner lost it in past.
2) Is there a possibility of a firmware update ? Perhaps by send you the device as parcel and pay for it ?
3) The speaker rest on when I use my headphone. How can I change this wrong behaviour ?
Thanks for your help.
Best regards 73 de Uli DL4GG