Ott lök az amatőrökön a DMR, ahol nem is számítasz rá

2017. augusztus 08. kedd
KIT/RIG | Szerk: HA8LHT

Sajnos a DMR technológiában semmi amatőr nincs, viszont olyan fronton támad a ham kultúra, amire nem gondol a rádiós. A technika inkább egy végpontosított informatikai hálózat, a forgalmazás viszont nagyon is autentikus.

Korábban már esett pár szó a technológiáról, így épp itt volt az ideje, hogy magát az alkalmazást és a felhasználását is górcső alá vegyem. A viszonylag egyszerű beállításokat a céges Hyterába erőszakolva a pécsi átjátszót értem el, ami nem is váratott sokáig magára, hogy megszólaljon.

Meg kell állapítani, hogy a globalizáció a technológiai szemléletet ugyan kiöli, de az amatőr kultúrára nagyon is kedvező hatással van: míg rövidhullámon a teljes borkészletet, tévézési szokásokat és szomszédi viszonyt kitárgyalják néha órákon át bármiféle hívójel említése nélkül, addig a digitális hálózaton – talán épp méretei miatt – amatőr témákra korlátozódik a QSO.

 

Nézzük, mi kapható

A száz dollár alatti kategória erősen kompromisszumteljes, az egyik leghasználhatóbbnak tűnő Anysecu MD960 csoportonként 16-16 csatorna tárolására képes. Az első, ezen túlmutató készülék a 110 dollár magasságában kezdődő MD-380. Összeszedtem, a legnépszerűbb rádiókból mit és mennyiért kínál most a kínai piac – feltéve, ha csomagunk nem esik a húsz-huszonötből épp abba az egybe, ami fennakad a vámon.

A készülékek trendje szerint ugyan hajaznak a Hytera (ejtsd: hájtera, nem hitera) rádióira, de azért az olyan funkciókban, mint a keypad sebessége vagy maga az adás/vétel váltás jócskán elmaradnak tőle. Meg kell jegyezni, az újabb frissítéseket érdemes rendre felpakolni, valóban javít néhány paraméteren.

A különböző népszerű, de egymásra nagyon hasonlító készülékek között nagy különbség nincs, legfeljebb csak a kialakításában. Valójában két kategóriát különböztethetünk meg, a 380/390 családon belül a víz- és porállóság, az RT82/MD2017 között pedig az eltérő gyártó mellett csupán némi külalakbeli differencia fedezhető fel. A generációlépés még csak a kijelzőt sem érintette, és az akku sem lett más.

 

Retevis
RT3
Retevis
RT8
Tytera
MD-380
Tytera
MD-390
Retevis
RT82
Tytera
MD-2017
VHF vagy UHF VHF vagy UHF VHF vagy UHF VHF vagy UHF VHF és UHF VHF és UHF
1000 csatorna 1000 csatorna 1000 csatorna 1000 csatorna 3000 csatorna
10000 névjegy
VFO
trackball
3000 csatorna
10000 névjegy
VFO
trackball
5 W
2000 mAh Li-ion
5 W
2200 mAh Li-ion
5 W
2000 mAh LiPo
5 W
2200 mAh
Li-ion
5 W
2200 mAh Li-ion
5 W
2200 mAh Li-ion
1,8″ LCD 1,8″ LCD 1,8″ LCD 1,8″ LCD 1,8″ LCD 1,8″ LCD
258 g 258 g 258 g 258 g 300 g 289 g
IP67 IP67 IP67 IP67
ár: 102 USD

(GPS: 107 USD)

ár: 148 USD

(GPS: 157 USD)

ár: 110 USD

(GPS: 129 USD)

ár: 150 USD

(GPS: 164)

ár: 219 USD

(GPS: 229 USD)

ár: 219 USD

(GPS: 229 USD)

 

Első felindulásra vettem is egy MD2017-es készüléket, mely a posta szerint órákon belül megérkezik. Ha hiszed, ha nem, gy magyar számlagyanús oldalon volt a legolcsóbb, a 49.000 forintos vételár mellé 2.500 forintos postaköltség társult. Innen folytatom.